Éj és nappal

Sejtelmes csend uralja a házat,
Csak a régi óra kattan párat.
Az ablak mellett a hold fénye a
Kis szoba sarkát megvilágítja.
Egy alak üldögél a sarokban.
Ki-ki az ablakon bámul hosszan
Szemei ide-oda forognak.
Sötét árnyak kint mindent takarnak,
Akárhogy nézi, semmit sem láthat.
Lenne ott talán, mi neki árthat?
Csak vacog magában, keresve a fényt,
De már lassan elveszti a reményt.
Fáradt elméje félelmet kreál,
Hangokat, árnyat, mi ott kóriszál.
Mendegél ott, csupán arra várva,
Hogy szemét lehunyja fáradtsága
Az ott ülőnek. Teste megremeg,
Látja, mint árnyékok közelednek.
Sötét lesz… A zajok hangosodnak.
Messzebb lónak patái dobognak…
Közeledvén a robaj testet ölt:
Egy vad paripa, testén kékeszöld
Fény verődik vissza. Ülve hátán
Egy sötét alak tartja kantárját.
Vonala beleolvad az árnyba,
Vörösen világít pupillája,
Markában hosszú, hegyes lándzsát tart.
Ránt a zsinegen, és már felé tart!
A fegyverét előre szegezve
Ront rá most a megrémült egyénre…
Dárdáját egy éles fény széttörte,
Őt, s lovát hamuvá égette…
A kis ablakon barátságosan
Sütött be a Nap. Ott ült kábultan
Az egyén, boldogan mosolyogva…
Az éjt legyőzte a Nap sugara.

2006. január
R.K.